SZÍNKOTTA

A Tordasi Szivárvány szintetizátora-színekkel jelölve

A színkottás módszer

Kezdetben az értelmileg sérült gyermekekkel való muzsikálás a puszta énekhangra, vagy óvodákban használatos ütõs hangszerekre korlátozódott. Ha hagyományos hangszerekre próbálták a középsúlyos fokban értelmileg akadályozott gyermekeket tanítani, a hosszadalmas, gyötrelmes oktatás általában kevés sikerélményt hozott.

Az elsõ elterjedt zenepedagógiai és zeneterápiás módszer, amelyet értelmi fogyatékos gyermekek fejlesztésére is alkalmaztak, Carl Orff nevéhez fûzõdik. Munkájához kizárólag ütõs hangszereket használt /fõként ritmus hangszereket/. Nagy hangsúlyt fektetett a zenei önkifejezésre és örömmel tapasztalta, hogy az aktív zenélés által gyakran csökkent a gyermekek mozgásos ügyetlensége, javult a beszédképességük, beszédmegértésük és csökkent a magatartási problémák száma is.

Tudományosan bebizonyított tény, hogy a zenének óriási fejlesztõ hatása van. E hatás az értelmileg sérült embereknél még hatványozottabban jelentkezik. a zene által érzelmi, akarati életük, intellektuális, megismerõtevékenységük fejlõdik. Valamennyi tevékenységben, így az iskolai élet egészében - késõbb a felnõtt életükben is -, eredményesebbek lesznek. A legfontosabb pedig az, hogy az énekléssel, hangszerjátékkal átélhetik a zenélés örömét!

Heinrich Ullrich német gyógypedagógus szembeszállt azzal az elterjedt véleménnyel, miszerint "az értelmi fogyatékosok nem képesek dallamhangszeren játszani".

Kidolgozott egy olyan módszert, amely nem igényel komplex gondolkodásmódot, sõt még a színek nevének ismeretét sem, csak a színek azonosításának képességét.

Speciális színes kottarendszerével és az ehhez tartozó hangszercsaláddal bebizonyította, hogy a fenti elhamarkodott vélemény csak azért terjedt el, mert a hagyományos kottarendszer megtanulása valóban nagyon bonyolult feladat az értelmileg sérültek számára. (Érdemes itt megjegyezni, hogy az úgynevezett "ép" társadalomnak is csak elenyészõen kis százaléka tanulja meg a kottából való hangszeres játékot).

A módszer alkalmazása során kiderült, hogy nem csupán az értelmi fogyatékos gyermekek zenei oktatására, terápiájára alkalmas, hanem egyszerûsége miatt mindenkinek, aki a hagyományos kottát nem tudja, vagy nem akarja megtanulni. Így alkalmazható pl. óvodások, zenélni vágyó családok, iskolások, autisták és halmozottan sérültek számára is, de még idõsek otthonában is.

Ezt a módszert Vetõ Anna gyógypedagógus  1991-ben adaptálta magyar viszonyokra és ezzel megkezdõdött az értelmileg sérült gyermekek zeneoktatás.